Elemek megjelenítése címkék szerint: vöröshagyma

kedd, 08 október 2013 00:45

Rakott kelkáposzta

4 főre

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb fej kelkáposzta
  • 70 dkg darált hús
  • 2 tasak gyors rizs
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 4 fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • fűszerpaprika
  • őrölt kömény
  • mediterrán fűszerkeverék
  • majoranna
  • kevés zsemlemorzsa
  • étolaj

A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük, megmossuk és széles csíkokra felvágjuk. Nagyobb edényben vizet forralunk, sót és őrölt köményt teszünk bele. Amikor forr, beletesszük a kelkáposztát és kb. 15 percig főzzük, majd leszűrjük, lecsepegtetjük. A gyors rizs tasakokat sós vízben megfőzzük, lecsepegtetjük. Kevés olajban a kockára vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát a fűszerpaprikát és a darált húst. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá majorannát, mediterrán fűszerkeveréket, kevés vízzel készre pároljuk. Közepes méretű, mély tepsit kiolajozunk, zsemlemorzsával meghintjük és a kelkáposzta felét egyenletesen belerakjuk. Elosztjuk rajta a főtt rizst, a húst és a tetejére a maradék kelkáposztát. Végül megöntözzük tejföllel és kevés olajjal, amiben feloldottunk egy mokkáskanálnyi fűszerpaprikát. Ha szeretjük, tehetünk rá reszelt sajtot is, de el is maradhat. Közepesen meleg sütőben pirosra sütjük.

Kategória: Egytálételek
kedd, 08 október 2013 00:32

Magyaros gombaleves vajas galuskával

4 főre

Hozzávalók:

  • 30 dkg gomba
  • 2 nagyobb sárgarépa
  • 1 nagyobb fehérrépa
  • 1 kisebb zeller
  • 1 fej vöröshagyma
  • petrezselyemzöld
  • őrölt bors
  • fűszerpaprika
  • étolaj

Levesbetéthez:

  • 1 tojás
  • 3dkg vaj
  • liszt

Kevés olajban üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát, fehérrépát, zellert és tovább pároljuk. Ha a zöldségek lepirultak, beletesszük a felszeletelt gombát kicsit még ezzel is pirítjuk, kevés fűszerpaprikával meghintjük és felengedjük annyi vízzel amennyi levest szeretnénk készíteni. Sózzuk, borsozzuk és készre főzzük. Közben elkészítjük a levesbetétet: a tojást az olvasztott vajjal felverjük, sózzuk, annyi lisztet adunk hozzá, hogy galuska keménységű legyen, majd a forrásban levő levesbe szaggatjuk. Meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel és még néhány percig főzzük.

Kategória: Levesek
hétfő, 13 május 2013 02:22

Tejszínes, spenótos csirkemell

4 főre

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 8 gerezd fokhagyma
  • 20dkg friss spenót
  • 2 dl tejszín
  • 1 db tömlős krémsajt natúr vagy tejszínes
  • bors
  • szerecsendió
  • olaj

A húst megmossuk, csíkokra felvágjuk. A vöröshagymát finomra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük, a spenótot alapos mosás után csíkokra vágjuk. Az olajban megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagyma harmadát és a húst, tovább pirítjuk, amíg a hús mindenhol fehér nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a spenótot, a maradék fokhagymát, sót, borsot, frissen reszelt szerecsendiót, a sajtot és a tejszínt. Együtt puhára pároljuk. Bármilyen körettészta illik hozzá.

Kategória: Húsételek
hétfő, 22 április 2013 02:14

Saslik

4 főre

Hozzávalók:

  • szalonna
  • kolbász
  • vöröshagyma
  • zöldpaprika
  • cukkini
  • grillzöldség fűszer vagy grillfűszer

A hozzávalókat feldaraboljuk, grillpálcára váltakozva felszúrjuk, a fűszerrel megszórjuk és a grillen többször forgatva megsütjük.

Kategória: Húsételek
kedd, 23 április 2013 00:10

Lencsekrém leves

8 főre

Hozzávalók:

  • 40 dkg lencse
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 3db babérlevél
  • mustár
  • őrölt bors
  • 3 dl tejföl
  • kevés liszt

A megmosott lencsét a vöröshagymával, a fokhagymával és a babérlevéllel puhára főzzük. Ha megfőtt, kivesszük a hagymákat és a babérlevelet és botmixerrel simára turmixoljuk.
Vissza tesszük a tűzre, sóval, borssal, mustárral ízesítjük, a tejfölből és a lisztből készített habarással, hőkiegyenlítéssel besűrítjük. Jól kiforraljuk, pirított zsemlekockával tálaljuk.

Kategória: Levesek
hétfő, 15 április 2013 22:58

Grillzöldség

4 főre

Hozzávalók:

  • cukkini
  • gomba
  • vöröshagyma
  • piros és fehér húsú paprika
  • grillfűszer
  • worchester szósz
  • olaj

A zöldségeket tisztítás, mosás után vékony szeletekre felszeleteljük. Beszórjuk grillfűszerrel, kicsit állni hagyjuk, szűrőtálba tesszük, hogy a felesleges nedvesség lecsepegjen.
Serpenyőben forró olajban kezdjük el sütni, közben tegyünk hozzá egy kevés worchetster szószt is. Ha szép aranybarnára sültek a zöldségek, akkor szedjük ki.

Kategória: Köretek
hétfő, 15 április 2013 22:43

Tejfölös gombaleves

8 főre

Hozzávalók:

  • 50 dkg gomba
  • 5-6 db közepes burgonya
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 dl tejföl
  • bors
  • fűszerpaprika
  • babérlevél
  • olaj
  • liszt

A finomra vágott vöröshagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a szintén finomra vágott petrezselyemzöldet, a fűszerpaprikát, a gombát, kevés vízzel felöntjük. Adunk még hozzá babérlevelet, borsot, sót, a kockára vágott burgonyát és annyi vizet, hogy jól ellepje és készre főzzük. A tejfölből a liszttel habarást készítünk és hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, jól kiforraljuk.

Kategória: Levesek
hétfő, 08 április 2013 23:32

Jókai bableves

8 főre

Hozzávalók:

  • 80 dkg nyers füstölt sonka
  • 50 dkg bab
  • 30 dkg sárgarépa
  • 20 dkg fehérrépa
  • 20 dkg zeller
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 4 dl tejföl
  • 2 evőkanál liszt
  • fűszerpaprika
  • őrölt bors
  • babérlevél
  • olaj

Hozzávalók a csipetkéhez:

  • 1 tojás
  • liszt

A babot előző este beáztatjuk. A felkockázott sonkát a babbal hideg vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a megtisztított, egészben hagyott vöröshagymát, fokhagymát és a babérlevelet, őrölt borsot. Ha már a sonka és a bab félpuha hozzáadjuk a zöldségeket és puhára főzzük. Ha kell utánasózzuk, de a sonka is sós. Közben elkészítjük a tojásból és lisztből a csipetkét.
Kevés olajból 2 evőkanál liszttel, fűszerpaprikával magyaros rántást készítünk, amivel besűrítjük a levest. A hagymákat kivesszük a levesből, belefőzzük a csipetkét és a végén hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk a tejfölt és jól összeforraljuk.

Kategória: Levesek
hétfő, 18 március 2013 22:20

Zsemlegombóc

8 főre

Hozzávalók:

  • 6 zsemle
  • 4 tojás
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 bögre tej
  • 8-10 evőkanál liszt
  • őrölt bors

A zsemlét kisebb kockára daraboljuk, tepsiben kissé megpirítjuk, majd egy nagyobb tálba tesszük. Ráöntjük a tejet, átkeverjük, hogy egyenletesen puhuljon fel. Közben a finomra vágott hagymát lepirítjuk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, ezzel már tovább nem pirítjuk, csak összekeverjük és félretesszük. A zsemléhez adjuk a felvert tojásokat, a hagymát, sót, borsot és a lisztet. Összekeverjük egy fakanállal, ha lágy lenne a massza, még lisztet adhatunk hozzá.
Vizes kézzel kisebb gombócokat formálunk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük őket. 10 percnyi főzés elegendő szokott lenni, de úgy is ellenőrizhetjük, hogy egyet kivesszünk, kettévágjuk, ha nem nyers a közepe, akkor van készen. Szűrőkanállal kiszedjük és tálaljuk, frissen készítve a legfinomabb.

Kategória: Köretek
hétfő, 18 március 2013 22:18

Majorannás marhahús

8 főre

Hozzávalók:

  • 1,2 kg marhalábszár
  • 5 fej vöröshagyma
  • fűszerpaprika
  • őrölt bors
  • majoranna
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 nagy pohár tejföl

A húst megmossuk, vékony csíkokra felvágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, kockára vágjuk, kevés olajban megpároljuk. Ha már üveges a hagyma kevés fűszerpaprikát adunk hozzá, belekeverjük a húst, kevés vizet öntünk alá, ezzel pároljuk. Sót, borsot és majorannát adunk hozzá, ízlés szerint. Többszöri folyadékpótlással puhára pároljuk, közben a lisztet a tejföllel csomómentesre keverjük és hőkiegyenlítéssel a húshoz adjuk. Alaposan kiforraljuk.

Kategória: Húsételek