Elemek megjelenítése címkék szerint: sajt

hétfő, 16 március 2015 23:03

Gombás füstölt csülök

Hozzávalók 4 – 6 főre:

  • 1 db csont nélküli füstölt csülök
  • 50 dkg gomba
  • 3 dl tejszín
  • 2 db közepes fej vöröshagyma
  • fél citrom leve
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál zsír
  • bors

A füstölt csülköt megfőzzük, a levéből kivéve kihűtjük. A főzőlevet tegyük félre, felhasználhatjuk lencse vagy bableves készítéséhez. A puha csülköt vágjuk fel kisebb kockákra és terítsük egy tepsibe vagy jénai tálba. A vöröshagymát vágjuk finomra és a zsírban pároljuk meg, majd adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és pirítsuk zsírjára. (A sózással vigyázzunk, mert a csülök sós) Adjuk a gombához a lisztet, ezzel is pirítsuk pár percig, majd öntsük hozzá a tejszínt, a citrom levét és keverjük össze. Ezt a mártást egyenletesen rákanalazzuk a csülökre, megszórjuk a reszelt sajttal és addig sütjük, míg a sajt ráolvad. Tálaláskor párolt rizst, salátát adjunk mellé.

Kategória: Húsételek
hétfő, 23 november 2015 23:56

Carbonara penne

Hozzávalók 4 főre:

  • 20 dkg gépsonka
  • 10 dkg bacon szalonna
  • 10 dkg krémsajt
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 db tjás sárgája
  • 5 dl 20%-os főzőtejszín
  • 1 evőkanál oregano
  • bors
  • 1 evőkanál étolaj
  • 50 dkg penne
  • tetejére 10 dkg reszelt sajt

A tésztát a szokásos módon kifőzzük. A sonkát és a bacont vékony csíkokra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, kicsit pirítjuk, majd levesszük a tűzről. Belekeverjük a tejszínt, az előre kikevert tojássárgáját, az oreganot, borsot, ezután visszatesszük a tűzhelyre és nagyon lassú tűznél, habverővel folyamatosan kevergetve főzni kezdjük. Ha már jól átmelegedett, hozzáadjuk a krémsajtot, ha szükséges sózzuk, de vigyázzunk mert a bacon és a sajt is sós. Amikor a krémsajt már elolvadt,(felforralni a szószt nem szabad, mert a tojás kicsapódhat) hozzákeverhetjük a tésztát. Tálaláskor meghintjük reszelt sajttal.

Kategória: Egytálételek
hétfő, 09 november 2015 22:59

Sajtos-tejszínes húsgolyók

Hozzávalók 4 főre:

  • 50 dkg darált hús
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • őrölt bors
  • 1 evőkanálnyi finomra vágott petrezselyemzöld
  • kevés olaj a sütéshez

A mártáshoz:

  • 2 dl alaplé
  • 2 dl tejszín
  • 2 maréknyi reszelt sajt
  • 1 evőkanál liszt
  • reszelt szerecsendió

A darált húst a reszelt fokhagymával, sóval, borssal, tojással, zsemlemorzsával és a petrzselyemzölddel összegyúrjuk. Diónyi gombócokat formálunk belőle és kicsit magasabb lángon minden oldalát átpirítjuk. Ezután felöntjük alaplével és 10 percig lefedve alacsony lángon főzzük. Közben a lisztet simára keverjük a tejszínnel és hőkiegyenlítéssel a gombócokhoz adjuk. Hozzáadjuk a reszelt sajtot és sűrűre összefőzzük. Reszelt szerecsendióval ízesítjük, a végén hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet. Galuskával, tésztával, párolt rizzsel vagy sült krumplival tálaljuk.

Kategória: Húsételek
hétfő, 12 január 2015 18:03

Brokkoli csőben sütve

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 fej brokkoli ( kb. 50 dkg)
  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 1 tojás sárgája
  • cayenne bors
  • 15 dkg reszelt füstölt sajt

A brokkolit rózsáira szedjük, majd sós vízben félpuhára főzzük. Lecsepegtetjük, majd egy jénai tálba sorban lerakjuk. A vaj felével és a liszttel világos rántást készítünk, forró tejjel felengedjük, simára keverjük , közepes sűrűségűre kiforraljuk. Sózzuk, cayenne borssal ízesítjük, levesszük a tűzről, hozzákeverjük a tejszín és a tojás sárgája keverékét, majd a maradék vajat is elkeverjük a mártásban. Ezzel a mártással bevonjuk a brokkolit, reszelt sajttal meghintjük és közepesen meleg sütőben megpirítjuk.

Kategória: Köretek
kedd, 03 június 2014 01:30

Paradicsomos, sajtos zellersaláta

Hozzávalók 6 főre:

  • 40 dkg zeller (tisztítva)
  • 40 dkg paradicsom
  • 20 dkg ementáli sajt
  • 1 db alma
  • 5 evőkanál majonéz
  • 4 dl natur joghurt
  • bors

A zellert egy centis kockára vágjuk, enyhén sós vízben puhára főzzük, lecsepegtetjük, hagyjuk kihűlni. Közben a paradicsomot, a sajtot és a hámozott almát szintén egy centis kockára vágjuk. A joghurtot összekeverjük a majonézzel, kevés őrölt borsot és csipetnyi sót is adunk hozzá, majd az előkészített alapanyagokat beleforgatjuk. Ízletesebb, ha néhány órát áll a hűtőben.

kedd, 03 június 2014 00:54

Spenótos, diós görög pite

Hozzávalók:

  • 2 csomag leveles tészta
  • 10 dkg vaj
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 2 csokor újhagyma (fehér része)
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg reszelt trappista sajt
  • 4 tojás
  • 15 dkg durvára vágott dió
  • 1,5 kg friss spenót
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • bors
  • 1 tojás a kenéshez

A vajon megpároljuk a finomra vágott vöröshagymát, újhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd a végén hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és levesszük a tűzről. A megmosott spenótot forró vízben néhány percig főzzük, majd leszűrjük és amikor kihűlt, jól kinyomkodjuk belőle a vizet. Kisebb, falatnyi darabokra felaprítjuk és egy nagyobb tálba tesszük. Hozzáadjuk a párolt hagymákat,a tojásokat, a diót, a reszelt sajtot, a zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk és alaposan összekeverjük. A leveles tészta egyik lapját sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és elegyengetjük rajta a tölteléket. A másik tészta lappal befedjük. Ezután a pite tetejét átkenjük a felvert tojással, majd kisebb mélyedéseket vágunk a tészta tetejébe, hogy ne hólyagosodjon fel a tészta sütés közben. Közepesen meleg vagy 170 fokos sütőben készre sütjük.

Kategória: Desszertek
hétfő, 31 március 2014 17:39

Mediterrán sült burgonya

Hozzávalók:

  • 1,5 kg burgonya
  • fél kocka feta sajt
  • 5 evőkanál joghurt
  • 3 paradicsom
  • 6 szelet füstölt sajt
  • provence-i fűszerkeverék
  • oregano
  • mediterrán fűszerkeverék

A burgonyát meghámozzuk, vékony karikára felvágjuk. A fetát összemorzsoljuk,hozzáadjuk a joghurtot és a fűszereket. A paradicsomot vékony karikára felvágjuk. Egy kisebb tepsit vagy sütőtálat kiolajozunk, a burgonya karikákat beletesszük, a fetás keveréket a tetejére egyenletesen rákenjük. Rátesszük a paradicsomkarikákat, a sajtszeletekkel befedjük. Közepesen meleg sütőben készre sütjük. Figyeljük arra, hogy a burgonya kellően megpuhuljon.

Kategória: Köretek
hétfő, 31 március 2014 16:11

Sajtos, rakott csirkemell

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemell filé
  • 3 db tojás
  • 30 dkg trappista sajt
  • 1 kis pohár tejföl
  • 8 dkg vaj
  • bors
  • kevés liszt
  • 15 dkg bacon apróra kockázva
  • 15 dkg füstölt sajt durvára reszelve

A csirkemell filét felszeleteljük,sózzuk, borsozzuk, kicsit hagyjuk állni. Közben egy jénai tálat kivajazunk a vaj felével, a trappistát lereszeljük. A hússzeleteket belemártjuk lisztbe,felvert tojásba, majd reszelt sajtba és egy sort lerakunk a jénaiba. rászórjuk a bacon felét, tejföllel is kicsit meglocsoljuk. A következő sort is így lerakjuk a húsból, rászórjuk a füstölt sajtot, tejföllel meglocsoljuk. A maradék hússzeletekkel befedjük, tetejére szórjuk a maradék bacont, rámorzsoljuk a maradék vajat és a maradék tejfölt is rátesszük. Közepesen forró sütőben letakarva sütjük, amikor az oldala már szépen megsült, levesszük a jénai tetejét és még pár percig sütjük, hogy a teteje is szép piros legyen.

Kategória: Húsételek
hétfő, 17 március 2014 22:41

Zöldségkenyér

Hozzávalók:

  • 6 db tojás
  • 15 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 4 evőkanál olaj
  • 20 dkg olívabogyó
  • 10 dkg csemege uborka
  • 10 dkg kaliforniai paprika (piros)
  • 6 dkg cékla (kész saláta)
  • 4 dkg szárított paradicsom
  • 20 dkg reszelt trappista sajt

Az őzgerinc formát kibéleljük sütőpapírral. (ez a mennyiség két kisebb formába elegendő) A zöldségeket apró kockákra felvágjuk. A tojásokat az olajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és jól kikeverjük. Óvatosan hozzákeverjük a reszelt sajtot és a zöldség kockákat. Egyenletesen elosztjuk a sütőformákban, majd közepesen meleg sütőben készre sütjük. A formákból rácsra borítjuk, ha kicsit hűlt, felszeleteljük és tálaljuk.

Kategória: Köretek
hétfő, 18 november 2013 01:00

Zöldbabos tengeri halfilé

4 főre

Hozzávalók:

  • 4 nagy szelet tengeri halfilé
  • 50 dkg fagyasztott zöldbab
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 1 evőkanál liszt
  • bors
  • halak
  • fűszerkeveréke
  • olaj

A vöröshagymát apró kockára vágjuk, kevés olajban megpirítjuk, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, a zöldbabot, sózzuk, borsozzuk, pici vizet öntünk alá és fedő alatt puhára pároljuk. Közben elkészítjük a halat. A halszeleteket beszórjuk a hal fűszerrel és pici sóval. Lisztbe mártjuk mindkét oldalát, majd forró olajban hirtelen megsütjük és egy jénai tálba egymás mellé lerakjuk. A közben megfőtt zöldbabhoz hozzákeverjük a liszttel elkevert tejfölt és jól összeforraljuk. Ráöntjük a halszeletekre, meghintjük a reszelt sajttal és a sütőben aranybarnára sütjük.

Kategória: Húsételek
1. oldal / 2