Elemek megjelenítése címkék szerint: liszt
Sajtmártás
Hozzávalók:
- 8 dkg margarin
- 2 evőkanál liszt
- 2-3 dl tej
- só
- fehérbors
- szerecsendió
- szárított petrezselyem
- 15 dkg füstölt sajt
A margarinból és a lisztből világos rántást pirítunk. Közben a tejet felforrósítjuk. Ha már a rántás megfelelő, folyamatos keverés mellett, felengedjük a forró tejjel és közepesen sűrűre főzzük. Kevés sót, fehérborsot, szerecsendiót,szárított petrezselymet keverünk hozzá, majd végül a reszelt füstölt sajtot is hozzákeverjük. Jól kiforraljuk, ha kell, még utána sózzuk.
Csirkemell csíkok Orly módra
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemell filé
- 3dl tej
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- 4 evőkanál liszt
- 2 evőkanál kukoricaliszt
- étolaj a sütéshez
A sörtésztához:
- 15 dkg liszt
- 2 tojás
- 2 dl sör
- 2 evőkanál olaj
- só
A csirkemell filét szeletekre, majd csíkokra felvágjuk. Sózzuk, borsozzuk, jól összekeverjük. A tejbe belereszeljük a fokhagymát és a húsra öntjük, jól összekeverjük és legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük. Sütés előtt a tejet leöntjük a húsról és lecsepegtetjük. A sörtészta hozzávalóit összekeverjük, habverővel simára dolgozzuk. A húscsíkokat liszt és kukoricaliszt keverékébe forgatjuk, majd a sörtésztába is beleforgatjuk, szűrőkanálban kicsit lecsepegtetjük, bő, forró olajban szép pirosra sütjük.
Császármorzsa
4 - 6 főre
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 4 tojás
- 4 dl tej
- 15 dkg vaj
- 5 dkg rumba áztatott mazsola
- 10 dkg cukor
- 1 evőkanál reszelt citromhéj
- vaníliás porcukor
- lekvár
A lisztet simára keverjük a tojássárgájával, tejjel, cukorral, csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk az 5 dkg olvasztott vajat, mazsolát, reszelt citromhéjat, és a keményre felvert tojáshabot. Az így előkészített masszát serpenyőben felforrósított vajon, kisebb adagokban állandóan kevergetve morzsalékosra sütjük. (ne szárítsuk ki) Ha végeztünk a sütéssel, vaníliás porcukorral meghintjük, lekvárral tálaljuk.
Zöldbabfőzelék
4 - 6 főre
Hozzávalók:
- 1 kg zöldbab (mélyhűtött is lehet)
- 2 fej vöröshagyma
- 1 nagy pohár tejföl
- 2 evőkanál liszt
- fűszerpaprika
- őrölt bors
- só
- szárított petrezselyemlevél
- cukor
- citromlé
- étolaj
Kevés olajban üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát, meghintjük fűszerpaprikával, felengedjük egy kevés vízzel. A zöldbabot beletesszük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk egy kevés cukrot és szárított petrezselyemlevelet és puhára főzzük. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk, hőkiegyenlítéssel az ételhez adjuk. Jól összeforraljuk, kevés citromlével ízesítjük.
Mákos palacsinta, citromos vanília pudinggal, csokiöntettel
4 főre
palacsintához:
- 3 tojás
- 3 dl tej
- 1 teáskanál cukor
- só
- liszt
- víz
- 2 evőkanál szemes mák
pudinghoz:
- 5 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 4 evőkanál cukor
- 1 kisebb citrom reszelt héja és leve
csokiöntethez:
- 2.5 dl tej
- 2 evőkanál cukor
- 1 csomag csokiöntetpor
Először a pudingot, a zacskón található útmutatás szerint készítsük el, annyi kiegészítéssel, hogy a kész pudingba még forrón keverjük bele a citrom reszelt héját és levét.
A palacsinta hozzávalóiból olyan sűrűségű tésztát keverünk, hogy szép vékony palacsintákat tudjunk sütni belőle.
A sütés végeztével megtöltjük a palacsintákat, henger alakban feltekerjük. Az öntetet megfőzzük előírás szerint, tálaláskor a palacsintára öntjük.
Citrommártás
4 főre
Hozzávalók:
- 4 dkg vaj
- 4 dl tej
- 3 csapott evőkanál liszt
- 1 citrom leve
- 1 kávéskanálnyi reszelt citromhéj
- só
- cukor ízlés szerint
A tejet felforraljuk. A vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, állandóan kevergetve kicsit pirítjuk, majd lassan folyamatos keverés mellet hozzáadjuk a forró tejet. Addig főzzük, amíg besűrűsödik, ekkor tegyük bele a citrom levét, a reszelt citromhéjat, cukorral és csipetnyi sóval ízesítjük. Nagyon alaposan forraljuk ki, amíg a liszt nyers íze eltűnik.
Baconba tekert sertésszűz
4 főre
Hozzávalók:
- 80 dkg sertésszűz
- 8 szelet baconszalonna
- só
- bors
- olaj
Pecsenyeléhez:
- paradicsompüré
- liszt
- só
- bors
A húst megmossuk, leszárítjuk, felvágjuk 4 cm vastag szeletekre. Kézzel ellapítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd baconszalonnával körbetekerjük, fogvájóval megtűzzük. Közepesen forró olajban, forgatva, lassan megsütjük.
Tálaláskor pecsenyelevet adunk hozzá, amit úgy készítünk, hogy a sütés végén visszamaradt olajban paradicsompürét aranybarnára pirítunk, kevés lisztet adunk hozzá amivel még egy kicsit pirítjuk, felengedjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, jól kiforraljuk. Átszűrjük, a tetején levő olajat eltávolítjuk.
Aludttejes prósza
2 tepsivel lesz belőle
Hozzávalók:
- 1 liter tej megaltatva
- 2 tojás
- só
- annyi liszt, hogy palacsintatésztánál sűrűbb legyen
- tejföl
- meggy, szilva vagy ribizli lekvár
A tepsiket zsírral kikenjük. Az aludttejhez hozzákeverjük a tojásokat a sót és a lisztet. A zsírozott tepsibe öntjük a tetejét megöntözzük tejföllel és lekvárból kis halmokat rakunk rá elszórtan. Közepesen meleg sütőben megsütjük.
Jókai bableves
8 főre
Hozzávalók:
- 80 dkg nyers füstölt sonka
- 50 dkg bab
- 30 dkg sárgarépa
- 20 dkg fehérrépa
- 20 dkg zeller
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 4 dl tejföl
- 2 evőkanál liszt
- fűszerpaprika
- őrölt bors
- babérlevél
- só
- olaj
Hozzávalók a csipetkéhez:
- 1 tojás
- liszt
A babot előző este beáztatjuk. A felkockázott sonkát a babbal hideg vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a megtisztított, egészben hagyott vöröshagymát, fokhagymát és a babérlevelet, őrölt borsot. Ha már a sonka és a bab félpuha hozzáadjuk a zöldségeket és puhára főzzük. Ha kell utánasózzuk, de a sonka is sós. Közben elkészítjük a tojásból és lisztből a csipetkét.
Kevés olajból 2 evőkanál liszttel, fűszerpaprikával magyaros rántást készítünk, amivel besűrítjük a levest. A hagymákat kivesszük a levesből, belefőzzük a csipetkét és a végén hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk a tejfölt és jól összeforraljuk.
Párizsi szelet
4 főre
Hozzávalók:
- 8 szelet sertéskaraj
- 3 db tojás
- liszt
- só
- bors
- olaj a sütéshez
A sertéskarajt felszeleteljük, vékonyra kiverjük,sózzuk, borsozzuk. Mindkét oldalát lisztbe mártjuk, majd a felvert tojásba és forró olajban kisütjük.